Hagyomány és Innováció 1895 óta

1895-1995: A Fleury ház százéves évfordulója
Több mint egy évszázada követik egymást a Fleury generációk a családi birtokon. Egy közös bennük: az Innováció

1901
Emily Fleury, -szőlőtermesztő és kertész-, ültetett elsőként oltott Pinot Noir tőkéket a környéken, a filoxéravész után.

1929
Robert Fleury elkészítette első palackjait az 1929-es termésből. Így az egyike lett azon pioníroknak, akik kizárólag Champagne déli részén termeltek.

1970
Jean-Pierre Fleury vizsgálni kezdi a komposzt és gépi szántás használatát Champagne-ban.

1989
Ő az első termelő Champagne-ban, aki biodinamikussá alakítja szőlőskertjét, először csak 3 hektáron majd később, 1992-ben, az egész birtokon.

BIODINAMIKA: AZ ÉLET TUDOMÁNYOS MŰVÉSZETE ÉS A FÖLD GYENGÉD GYÓGYSZERE

Ez a fajta művészet, mely a föld szolgálatában áll, az egész élővilág összes láncszemét támogatja, a talaj mikroorganizmusaitól a legmagasabb légkör legapróbb eleméig a következő három céllal:

A talaj táplálása:

Erősíti a talajt szerves anyag alkalmazásával:

A biodinamikus komposzt ösztönzi a humuszképződést és a szerves anyag dekomposztációt

A talaj fellazítása:

A talaj, melyet géppel fellazítanak és kigyomlálnak, lélegzik, és puha földet biztosít, melyben a szőlő megveti gyökereit, hogy a talaj illatát lélegezhesse ki.

A környezet tisztelete:

Növények és ásványok alkalmazásával: a kvarcból nyert kovasav erősíti a fény fotoszintetikus tevékenységét.

A cickafark, valériána és a kamilla a biodinamikus preparációk összetételének egy részét képezik.

A Fleury szőlőskert a Cote des Bar-on található, a Szajna völgy két oldalán, agyagos, meszes lankákon.

Szinte minden olyan, mint egy kertben.

A legfinomabb munkák, mint a metszés, kötözés, és a szüretelés is kézzel történnek, nagy odafigyeléssel.

Szölöfajtáink:

Pinot Noir: a bornak testességet, erőt és intenzitást nyújt.

Chardonnay: fehér szőlő a könnyedségért és finomságért

Szőlőinket kézzel szüreteljük, és utána a présbe kerülnek.

Nagyon lassan préseljük a szőlőt, hogy a legjobb minőségű levet kapjuk:

Cuvee és Fleur de Cuvee

A szőlőtől a borig

Az élesztő lassú munkája alakítja a szőlőlevet vagy mustot borrá az alkoholos erjesztés folyamán.

Hagyományos tölgyfa hordókban, melyek finom ízt kölcsönöznek a bornak vagy modern hőmérséklet kontrollált tartályokban történik az erjesztés.

A bortól a Champagne-ig

a „pezsgősítő” eljárás csodálatos alkímiáján át.

A Föld alatti világ

Csend, sötétség

Mozdulatlanság, pihenés, ahol úgy tűnik, hogy megállt az idő…

Létrehozza az ízt aprócska buborékok ezreiben, és hagyja megérni azt:

Az élesztőt feláldozzuk és így jön létre a finomseprő.

Az érlelés után a palackokat megforgatjuk és megdöntjük (remuage), így a finomseprő a palack szájához ülepszik, és ezt ezután degorzsálással eltávolítjuk.

Majd minden palackban beállítjuk a végleges cukortartalmat (bor és cukor oldat hozzáadása)

A Champagne a buborékok pezsgésében születik

Dűlők Cote des Bar, a Szajna völgy két oldalán
Szőlőfajták Pinot Noir, Chardonnay
Talajtípusok meszes, agyag